Gyomirtás sóval

Pár éve elegem lett a pesti büdösből, koszból. Családommal elköltöztünk egy picinyke kis faluba, Pest környékére. Naná, hogy Pesthez közel, mert még férjemmel mindketten bejártunk dolgozni.

A faluban - kicsit mosolyogva mondják az őslakók – biogazdálkodás folyik. Valóban nem használunk bármiféle vegyszert a kártevők irtására, megpróbálunk mindent a természet törvényei szerint megoldani. Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsem: ha a házban egér garázdálkodik, akkor felnevelünk egy macskát… Amióta itt lakunk, megtanultam elfelejteni az „adj uram, de rögtön!”-t, a kert, az állatok türelemre intenek.

A faluban a házak el vannak látva árammal, gázzal, ivóvízzel, csatornával. Csak az esővíz elvezetése nem volt még megoldott, nem voltak esővizet elvezető vized árkok.
Két éve kipattant az isteni szikra a vezetőség fejéből: vizes árkot kell építeni a csapadékvíz elvezetéséhez! Akkor megmenekülnek a házak, meg a pincéi a beázástól! És lőn! Vállalkozót hívtak, pénzt kerítettek, megterveztették és megépíttették a vizes árkokat.
Örült a falu apraja, nagyja, látták a falu fejlődését. Érezhették, hogy fontosak a falu vezetői számára. Hiszen a házak előtti vizes árok az ő érdekükben készült!

Aztán kitavaszodott, már kimerészkedtek az emberek a házaikból. Akarva, akaratlanul, szinte mindenkinek első útja az új vizes árkok felé vezetett. Szemrevételezni kellett, mi történt az új vizes árkokkal a télen. Legalább fele részben siralmas látvány tárult a falu lakóinak szeme elé. A téli mínuszokban szétfagytak a frissen öntött beton gyeptéglák, amellyel a vizes árok falát kifalazta a vállalkozó. Illetve, ha nem is volt vizesen friss a gyeptégla, a kifugázáshoz használt cement biztosan vizes volt. Tudjuk, általános iskolában tanultuk, a víz térfogata megnő, ha megfagy. A fagyasztóba tett vizes palack cserepeire törik, ha jéggé fagy benne a víz. A vizes árkunk esetében is ez történt.
Majd jött az új probléma: a tavaszi napsugár hatására felütötte a fejét a vizes árkainkban a gaz. Sorban jöttek az emberek, mutatták hólyagos, sebes kezeiket és panaszkodtak: a gyeptéglából alig lehet a gazt kiszedni!

Én is elpanaszoltam ezt a barátnőmnek. Tőle kaptam a tanácsot: sós vízzel locsoljam meg az árkot! A só kiöli a növényeket, nem üti fel a fejét a gaz sem. A vizes árkok kitakarításakor csak a belekerült szemetet kell kiszedni és elszállíttatni a szemetes kocsival, gyomnövény nem lesz benne többé! Plusz jöhet a tél, a sólé meggátolja a szétfagyást, nem megy többé tönkre az árok „fala”, a beton gyeptégla.

Még nem mertem ezt a módszert alkalmazni. Félek, ha kiszórom a sót a vizes árokban, ugyanazt a károsító dolgot teszem, mint amikor sóval szórták az aszfalt utat, hogy az autók ne csúszkáljanak rajta. Mára már szerencsére betiltották.

Hát én sem akarok sózni, elszikesíteni a talajt. Még sok szép gyümölccsel, virággal akarom megörvendeztetni kis családomat. És ha már egyszer felsőbb hatalmak rám bíztak egy gyermeket, egy darabka földet, úgy akarom hátra hagyni az unokáimnak, hogy még a dédunokám se sajnálja, hogy én voltam a dédanyja!

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak